Miért nőtt ennyire a szívemhez Köln? ❤️

Köln számomra mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben.

Nemcsak azért, mert a férjem családja is itt élt, hanem azért is, mert történelmében, hangulatában és mindennapi életében is egészen különleges város.

Ha csak a múltját nézzük, már az is lenyűgöző.

A második világháború során több mint 260 légitámadás érte Kölnt. Több tízezer bomba hullott a városra, a belváros jelentős része pedig romokban hevert.

És ott maradt a dóm.

Bár a kölni dómot is több bombatalálat érte, nem omlott össze.

Amikor belegondolok, hogy mi történt körülötte, és mit élt túl ez az épület, még ma is nehéz felfogni.

A háború után hosszú éveken át tartott Köln újjáépítése. A dóm restaurálása pedig tulajdonképpen azóta sem ért véget.

Szinte mindig dolgoznak rajta valahol.

És talán éppen ez mutatja meg igazán, mennyire fontos az itt élőknek, hogy ezt a páratlan építészeti örökséget a következő generációk számára is megőrizzék.

De Köln története természetesen nem a második világháborúval kezdődött.

Nagyon nem.

A mai Köln helyén állt egykor a római Colonia Claudia Ara Agrippinensium, amely Kr. u. 50-ben városi rangot kapott, később pedig Germania Inferior provincia fővárosa lett.

Az Alpoktól északra fekvő Római Birodalom egyik legjelentősebb városa volt.

A római múlt emlékei pedig ma is ott vannak.

A felszínen.

És a modern város alatt.

Mindig különleges érzés belegondolnom, hogy amikor Köln utcáin sétálok, tulajdonképpen közel kétezer év történelmén járok.

Én körülbelül nyolc évvel ezelőtt jártam itt először.

Akkor még alig láttam valamit Kölnből. Leginkább a külvárost ismertem meg, de már akkor volt valami a városban, ami megfogott.

Később aztán a férjemmel kettesben elkezdtük felfedezni a belvárost.

Sétáltunk a Rajna partján.

Ettünk egy fagylaltot.

Bejártuk az óvárost.

És természetesen bementünk a dómba is.

Azt hiszem, akkor szerettem bele végleg Kölnbe. ❤️

Az egyik első dolog, ami feltűnt, a rengeteg zöld volt.

Fák mindenfelé.

Parkok.

Erdők.

Tavak.

Néha egészen különös érzés, hogy egy ekkora városban élünk, mégis néhány perc alatt olyan helyen találhatjuk magunkat, ahol szinte elfelejtjük, hogy egy nagyváros közepén vagyunk.

A természet és a város valahogy nagyon jól megfér egymás mellett.

És ezt én imádom.

A másik dolog, amit nagyon megszerettem, a biciklizés.

Kölnben rengeteg helyre kényelmesen el lehet jutni kerékpárral, és sokszor egyszerűbb biciklire ülni, mint autóba.

Én is nagyon sokat járok biciklivel dolgozni.

Persze ennek is megvannak a maga kalandjai. 😄

Nem egyszer fordult már elő reggel, hogy a bicikliút kellős közepén egy nyuszi üldögélt teljes lelki nyugalomban.

Én megálltam.

Ő nézett.

Én vártam.

Őt láthatóan egyáltalán nem érdekelte, hogy nekem esetleg munkába kellene érnem.

Aztán egyszer csak gondolt egyet, ugrott egyet, és már ott sem volt. 🐇😂

Mondanom sem kell, amióta láttam azt a videót, amelyben egy nyuszi szó szerint lerúg egy rolleres fiút, azóta azért valamivel nagyobb tisztelettel közelítem meg ezeket a találkozásokat.

Nem szeretném személyesen megtapasztalni, hogy a kölni nyulak közül valamelyik esetleg karatézni is tud. 🤣

De nem csak nyulakkal találkozunk.

A természet itt tényleg része a mindennapoknak.

Mindig mosolygok azokon a videókon, amikor egy kacsa- vagy libacsalád megállítja a forgalmat.

Nekünk is volt már ilyen élményünk.

Igaz, akkor valamivel kevésbé találtam viccesnek.

Éppen munkába siettem.

Már majdnem úgy nézett ki, hogy időben odaérek…

amikor a madarak úgy döntöttek, hogy elérkezett a tökéletes pillanat egy kényelmes családi sétához az úttesten. 🦆

Volt olyan is, amelyik egyszerűen leült az út közepére.

Pihenni.

Én pedig ültem az autóban, néztem, és csak arra tudtam gondolni:

„Persze. Pont most…” 😂

De itt senki sem kezd el dudálni vagy megpróbálni elkergetni őket.

Az autósok egyszerűen várnak.

Akkor is, ha közben már hosszú kocsisor alakul ki.

Én egyszer mérgesen odaszóltam a férjemnek:

– Ugyan már, hajts tovább!

Ő pedig csak mosolygott.

– Nem lehet.

És tényleg nem lehet. 😄

Az is meglepett, amikor először láttam, hogy lakóházak közelében egyszerűen bárányok legelnek.

A környékünkön rengeteg mező található, ezért biciklizés vagy autózás közben teljesen hétköznapi dolog juhokat, nyulakat, őzeket vagy különféle madarakat látni.

Ma már szinte észre sem vesszük.

Az első alkalommal viszont csak álltam és mosolyogtam.

Sőt, olyat is láttam már, hogy a városi közlekedésnek kellett várnia, mert egy kacsamama a kiskacsáival úgy döntött, hogy éppen a sínek között szeretne sétálni.

Ezek apróságok.

Mégis sokat elmondanak arról, mit szeretek ebben a városban.

Itt a természetnek is maradt helye.

A másik dolog, ami miatt nagyon megszerettem Kölnt, az emberek hozzáállása.

Legalábbis én ezt tapasztaltam.

Sokkal nyitottabb és befogadóbb közeggel találkoztam, mint amire korábban számítottam.

Ha azt látják rajtad, hogy szeretnél dolgozni, tanulni és beilleszkedni, sokan segíteni próbálnak.

Nem feltétlenül azt keresik, miért nem fog sikerülni.

Hanem inkább azt, hogyan lehetne.

Nekem ez nagyon sokat jelent.

És persze ott van a Rajna. ❤️

Az óváros hangulatát egyszerűen imádom.

A vendéglátóhelyek tele vannak emberekkel, nyáron késő estig pezseg az élet.

Ha focimeccs van, ünnep van, karnevál van, vagy egyszerűen csak eljön a hétvége, az emberek összegyűlnek.

Beszélgetnek.

Nevetnek.

Isznak valamit.

És egyszerűen jól érzik magukat.

Különösen szeretem Junkersdorf hangulatát is.

Egészen más, mint a belváros.

Csendesebb.

Zöldebb.

Nyugodtabb.

Mégis könnyen elérhető minden, amire szükségünk van.

Jó érzés itt sétálni vagy biciklizni, és azt hiszem, ez a környék is sokat hozzátett ahhoz, hogy Köln idővel valóban az otthonommá váljon.

Aztán persze ott van a karnevál. 🎭

Az már egy egészen más világ.

A híres Rosenmontag felvonulásra még nem jutottunk el, pedig egyszer mindenképpen szeretném élőben látni.

Tömegek ünnepelnek, énekelnek és táncolnak együtt.

Ami pedig nekem különösen tetszik benne, hogy az egésznek van egy nagyon egyszerű üzenete:

aznap mindenki jól akarja érezni magát.

Úgyhogy a Rosenmontag továbbra is rajta van a bakancslistámon.

Ahogy a dóm melletti karácsonyi vásár is. 🎄

Azt sem láttam még igazán.

Pedig nagyon szeretném.

Egyetlen dolog tart vissza:

a tömeg.

Soha nem szerettem a zsúfolt helyeket. Már Magyarországon sem.

Amióta anya vagyok, ez még erősebb lett.

Mindig ott motoszkál bennem a félelem, hogy történik valami a gyerekekkel, vagy egy pillanatra szem elől tévesztem őket.

Tudom, hogy ezt nekem kell megtanulnom kezelni.

De attól még létezik.

Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy egyszer oda is eljutunk.

És ha valaki megkérdezné tőlem:

Tudnék-e rosszat mondani Kölnről?

Őszintén?

Persze, biztosan lehetne.

Hiszen tökéletes város nem létezik.

De amikor arra gondolok, mit jelent számomra Köln, valahogy mégsem ezek jutnak először eszembe.

Hanem a dóm.

Akár munkába menet pillantom meg, akár valahonnan a távolból, még mindig képes vagyok megállni egy-két percre, csak hogy nézzem.

Egyszerűen nem tudom megunni.

A Rajna.

Az óváros.

A tavak.

A parkok.

A rengeteg zöld.

A bicikliutakon üldögélő nyuszik.

Az úttesten komótosan átsétáló kacsák.

A bárányok a házak közelében.

Az emberek.

És az az érzés, amit nehéz pontosan megfogalmazni.

Amikor először jártam itt, Köln még csak egy város volt számomra Németországban.

Aztán lett belőle egy hely, amit egyre jobban megismertem.

Később egy hely, amit megszerettem.

Ma pedig már egészen mást jelent.

Otthont. ❤️

Talán ezért nőtt ennyire a szívemhez Köln.

×