Kacifántosan Németországban

Néha a legnagyobb kihívás nem az, hogy megtanuljunk egy új nyelvet, hanem hogy merjünk megszólalni rajta. Külföldön élni rengeteg tanulással, bizonytalansággal és néha vicces félreértésekkel jár. De talán pont ezekből születnek a legőszintébb és legemberibb pillanatok.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon miért állnak hozzám furcsán az emberek… legalábbis ami Magyarországot illeti. Itt kint, Németországban egészen más a helyzet. Az emberek sokkal közvetlenebbek, kíváncsibbak és érdeklődőbbek. Eddig még nem találkoztam olyan emberrel, aki csak érdekből akart volna velem beszélgetni.

Inkább én vagyok az, aki egy kicsit visszahúzódóbb, távolságtartóbb. Talán azért, mert ezt szoktam meg, és ez már egyfajta védekező mechanizmus lett nálam. De az is lehet, hogy egyszerűen csak félek… Félek attól, hogy nem fejezem ki magam jól, hogy nem értem meg a helyzetet, vagy hogy bolondot csinálok magamból, és kellemetlen helyzetet teremtek mindkét félnek. Így inkább csendben szemlélődöm és figyelek. Ami viszont nem túl jó, mert így a nyelvtudásom sem fejlődik igazán… 😅

Ennek ellenére vannak emberek, akikkel nagyon jól kijövök, és simán elbeszélgetek velük (na jó, nem mindig 😄). Katifántosan sikerül, de aki akarja, megérti. Aki meg nem… hát így járt 😅

Például ma volt egy érdekes helyzet munka közben. Az egyik látogató megkérdezte, hogy ez egy új seprű-e. Én pedig rámutattam a mopra (felmosóra), és azt mondtam, hogy igen, új funkciót kapott 😅 Persze kicsit furcsán hangzott, de értette, amit mondani akartam. Nagyon kedves volt az úr, és jólesett a reakciója.

Igazából panaszom nem lehet, mert a kollégáim mind nagyon kedvesek, figyelmesek és segítőkészek. Néha inkább én vagyok a „bunkó”, mert nincs kedvem kilépni a komfortzónámból, és olyankor csendben elsunnyogok a dolgomra… 🙈

Viszont amikor egyszer belelendülök a beszélgetésbe, akkor már nem lehet leállítani. Olyankor kézzel-lábbal mutogatok, magyarázok, hadarok… 😅 Néha már úgy érzem, én vagyok a személyes udvari bohóc. Na de most őszintén… én ezt élvezem is. Mert amikor én beindulok, szem nem marad szárazon a nevetéstől 😁

Szóval lehet, hogy kacifántosan beszélek, de legalább beszélek. És minden egyes megszólalással egy picit bátrabb leszek.