Hazafelé Magyarországra – amikor a 12 órás útból majdnem 24 lett

Pénteken végre elindultunk Magyarországra. ❤️

A gyerekek három hetet töltenek a nagyszülőknél, mi pedig már napok óta izgatottan készültünk az útra.

Délután öt órakor indultunk Kölnből.

A terv egyszerű volt.

Körülbelül tíz óra Budapestig, onnan még két és fél óra a nagyiékhoz.

Legkésőbb szombat délelőtt megérkezünk.

Legalábbis ezt gondoltuk.

Ember tervez…

Egy apróságról teljesen megfeledkeztünk.

Aznap volt az utolsó tanítási nap Észak-Rajna–Vesztfáliában.

A fél tartomány útnak indult nyaralni.

Köln és Passau között szinte végig állt az autópálya.

A dugók miatt körülbelül hat órát veszítettünk.

A pihenőhelyek teljesen megteltek.

Tankolni is nehéz volt.

Mosdót találni pedig még nehezebb.

Volt olyan benzinkút, ahol a lehajtósávban is hosszú sorok várakoztak.

Végre egy kis pihenő

Passau közelében végül találtunk egy kisebb kutat.

Itt "mindössze" negyven percet kellett várni, mire sorra kerültünk.

Tankoltunk.

Kinyújtóztunk.

És már mentünk is tovább.

Ausztriában sem lett sokkal jobb a helyzet.

Újabb zsúfolt pihenők.

Újabb várakozás.

Végül találtunk egy nyugodtabb helyet, ahol megreggeliztünk, ittunk egy kávét, és egy kicsit összeszedtük magunkat.

Magyarország sem kímélt minket

A határ után már azt hittük, hogy a nehezén túl vagyunk.

Tévedtünk.

Az M1-es autópályán közel 75 kilométeres felújítás fogadott bennünket.

Percek alatt kialakult a dugó.

Végül inkább letértünk az M6-os felé, így valamennyit sikerült megspórolni az időből.

Amikor már az M6-on jártunk, megálltunk a kedvenc benzinkutunknál.

Hot dog.

Erős kávé.

Néhány perc pihenés.

Erre már tényleg szükség volt.

A férjem ugyanis egész éjszaka vezetett.

Egy kis nosztalgia

Mielőtt megérkeztünk volna a nagyiékhoz, tettünk egy kis kitérőt.

Megnéztük azt a várost, ahol öt évig éltünk.

Lassan végigautóztunk az ismerős utcákon.

Minden sarkon előjött egy emlék.

Furcsa érzés volt újra ott lenni.

A legszebb pillanat

Amikor megérkeztünk, a gyerekeket egyszerűen nem lehetett visszatartani.

Ahogy kinyílt az autó ajtaja, már rohantak is.

Először a dédit ölelték meg.

Aztán a mamát.

És természetesen a kutyust.

Annyi öröm volt bennük, hogy azt látni is boldogság volt.

Az út vége

Sajnos nem maradhattunk sokáig.

A férjem már nagyon fáradt volt.

Budapest felé vettük az irányt.

Én persze addigra teljesen ellazultam.

Énekeltem.

Nevettem.

Bohóckodtam.

Ő pedig csak mosolygott rám, néha pedig olyan tekintettel nézett, mintha azon gondolkodna, hogy kirak valahol az autópálya mellett. 🤣

Amikor megérkeztünk a szállásra, megvacsoráztunk, fürödtünk egyet, majd azonnal elaludtunk.

Reggel hat óráig fel sem ébredtünk.

Nem csoda.

Addigra a férjem már közel huszonnégy órája vezetett.

Számomra ezen a hétvégén ő volt az igazi hős. ❤️

Egy kis magyar íz

Én sem térek majd vissza üres kézzel.

Viszek a kollégáimnak néhány igazi magyar finomságot.

Így szeretném megköszönni nekik azt a sok türelmet, kedvességet és segítséget, amit nap mint nap kapok tőlük.

Néha egy apró ajándék sokkal többet mond minden szónál.

„Egy hosszú utazás nem attól lesz emlékezetes, hogy minden a terv szerint alakul. Hanem attól, hogy együtt éljük át az összes váratlan pillanatot.” 🤍