A tollas számomra több mint egy sport 🏸

Mindenkinek van egy olyan sport, ami valamiért különösen közel áll a szívéhez.

Nekem egyértelműen a tollas az. 🏸

Amikor csak tehetem, szívesen ragadok ütőt. De egy dolgot azért érdemes tudni rólam:

ha én elkezdek játszani, azt komolyan veszem. 😄

Nem igazán tudom azt, hogy „na, ütögessünk egy kicsit lazán”.

Ha pályára lépek, akkor beleadok apait-anyait.

Ha méltó ellenfelem akad, akár két órán keresztül is képes vagyok szinte megállás nélkül játszani. Nálam ilyenkor nincs lazsálás: rengeteg futás, kemény ütések, izzadás és folyamatos pörgés.

Én így szeretem.

Viszont őszintén bevallom, ha nincs igazi kihívás, és a játék túlságosan egyoldalúvá válik, hamar elveszítem a lelkesedésemet.

Szeretem, ha a másik fél is odateszi magát.

Mert számomra ettől lesz igazán élvezetes a játék.

Sokan a tollasra egy könnyed strandjátékként gondolnak.

Én viszont egészen másképp játszom. 😅

Teljes erőből ütöm a labdát, folyamatosan mozgásban vagyok, és egy másfél-két órás meccs végére általában úgy érzem magam, mintha egy komoly edzésen lennék túl.

Sőt…

néha még annál is keményebbnek érzem. 🤣

A legjobb – vagy másnap reggel inkább a legrosszabb – része az egésznek az izomláz.

Ilyenkor konkrétan olyan érzésem van, mintha előző este átment volna rajtam egy úthenger.

Felkelni fáj.

Leülni fáj.

Megmozdulni is fáj.

De megérte. 😄

Amíg vidéken éltünk, és volt egy nagy kertünk, tavasztól egészen őszig szinte mindennap előkerültek az ütők. Órákon keresztül tudtunk játszani, és közben rengeteget nevettünk.

Persze a kerti tollasnak megvannak a maga különleges szabályai is.

Például amikor a labda az ereszben landol.

Vagy a fa tetején.

És onnantól már nem tollasozol, hanem mentőakciót szervezel. 🤣

Szerintem aki játszott már kertben, pontosan tudja, miről beszélek.

Az sem volt ritka, hogy egy lazának induló másfél-két órás játék alatt hat-hét labdát sikerült „elfogyasztanunk”.

Elég hamar megtanultuk, hogy nálunk nem érdemes a legolcsóbbakat megvenni.

Azokat ugyanis pillanatok alatt szétvertük. 😅

Így végül maradtak a jobb minőségű – és természetesen drágább – labdák.

De számomra a tollas soha nem csak az edzésről szólt.

Hanem a kikapcsolódásról.

A kihívásról.

A nevetésről.

És a közösen eltöltött időről. ❤️

Van valami nagyon jó abban, amikor egy kemény meccs után kifulladva, csuromvizesen leülünk pihenni, és néhány perccel később már azon nevetünk, hogy vajon hány kilométert futhattunk egyetlen kis labda után.

Számomra ezért a tollas nem egyszerűen egy sport.

Szenvedély.

Egy olyan mozgásforma, ami egyszerre kapcsol ki testileg és lelkileg.

És remélem, még nagyon sok éven keresztül ugyanekkora örömmel vehetem majd a kezembe az ütőt. 🏸❤️

Ui.:

Ha valaki egyszer ki szeretne hívni egy tollasmeccsre, azért előre szólok…

Én nem igazán ismerem a:

„Csak lazán ütögessünk egy kicsit.”

fogalmát. 🤣

Nálam abból általában kemény, izzasztó, de annál élvezetesebb meccs lesz.

Aztán másnap együtt panaszkodhatunk az izomlázra. 😄

×