A tisztelet alap, nem alku

Van egy kamasz fiam, és amit az elmúlt időben hallottam rajta keresztül, teljesen ledöbbentett. 😳 És nem a történetek miatt, amiket hallok, hanem a telefonos beszélgetései miatt, amiket véletlenül hallottam rajta keresztül. Na meg amit az Insta-sztorijában látok. 😰 Rendesen elszörnyedtem, de nem csak én „vénségesen”, hanem egy majdnem vele egykorú fiatal is, aki szintén hallotta. A beszélgetést és azt a „stílust”… már ha lehet annak nevezni. 😞 Mi sem voltunk semmik anno, de a mai fiatalság már túltesz rajta. Kislányok úgy magyaráznak egymásnak a tiszteletről, hogy ők maguk sem adják meg a másiknak azt. Konkrétan olyan szavakat használnak, amikről azt se tudják, mit jelentenek valójában. 😶‍🌫️ Aztán ott van az is, hogy 15–16 évesen már úgy „asszonyodnak”, hogy némelyik 40+ is megirigyelhetné. 😳 Nekem/nekünk elég volt kb. 5 percet hallgatni, és kiégtünk. És hiába mondtuk a fiamnak, hogy hagyja azt a lányt, mert telefonos beszélgetés alatt nem egyszer, nem kétszer úgy megalázta, hogy abból hiba nem volt, ő nem hallgatott ránk. 😔 Én, mint kedves mama, próbáltam őt megóvni a csalódástól, de nem lehetett. Hiába, hagyni kellett, hogy maga tapasztalja meg a fájdalmas igazságot. Konkrétan elmondtam neki a forgatókönyvet, hogy mi vár rá a szilveszteri bulin, amire ő azt mondta: „Ez nem így lesz.” De sajnos úgy lett. 😢 Nem vagyok jövőbelátó, csak én is voltam fiatal, és már le szűröm a dolgokat pillanatok alatt. Tudom, nem védehetem meg mindentől, de megpróbálom. Talán azért is, mert engem nem óvtak a szüleim szinte semmitől – vagy legalábbis nem nagyon adtak hangot neki. Nem vagyok tökéletes, az tény, de igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. És nem akarom a szeretetemmel és az aggodalmammal megfojtani a gyerekeimet, de inkább elmondom 300-szor, mint egyszer sem. ❤️ Mert mi egy anya dolga azon kívül, hogy szeretni és felnevelni őket? Feltenni és óvni. És teljesen mindegy, mekkora butaságot követnek el, akkor is a mi gyerekeink. Sosem tudom, mikor cselekszem jól, de ha valami butaságot csinálnak, megmosom a fejüket, és utána odabújok hozzájuk, és megvigasztalom. Hogy jó-e vagy sem… fene sem tudja, de abban a pillanatban úgy érzem, ez a helyes: megdorgálni, de ugyanakkor vele együtt sírni, és utána megölelni. 🤍 „Nem vagyok tökéletes anya, és nem is leszek az. De ha egyszer el kell engednem a kezüket, azt szeretném, hogy erősek legyenek, és tudják, hogy a tisztelet nem alku kérdése. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindent megengedek, hanem azt, hogy megtanítom, mi a jó. És én itt leszek velük, akkor is, ha néha fáj.” 🤍