Ma reggel olvastam egy cikket egy édesanyáról, aki a magyar kórházi körülmények miatt volt kétségbeesve. Beteg gyermek, korlátozott látogatás, problémák az ellátással, az étkezéssel és a legalapvetőbb szükségletekkel.
És újra előjött bennem az a kérdés, ami két hete nem hagy nyugodni.
MI LETT VOLNA A FIAMMAL, HA MAGYARORSZÁGON DERÜL KI AZ 1-ES TÍPUSÚ DIABÉTESZE?
Két hete a fiunk életveszélyes állapotba került. Előtte az egész család vírusfertőzésen esett át, így amikor nála is jelentkeztek a tünetek, mindenki visszaesésre gondolt. Mi is. Az orvos is.
Aztán egyik este elkezdődött valami, ami másnap délutánra rémálommá vált.
Mentőt hívtunk.
1-es típusú diabétesz. Életveszélyes állapot.
Azóta egy teljesen új életet tanulunk.
Nem állítom, hogy Magyarországon nincsenek kiváló orvosok és ápolók. De nekem sajnos vannak tapasztalataim a magyar egészségüggyel.
Emlékszem, amikor Csabival krupp miatt voltunk kórházban, és napokig 41 fok körüli lázzal küzdött. Könyörögtem a megfelelő lázcsillapításért, miközben úgy éreztem, nem vesznek komolyan.
Vagy amikor a tűfóbiás gyermekem arcába hajolva azt mondták a fogászaton:
„Szenvedni fogsz.”
Ezeket egy szülő soha nem felejti el!
És akkor beszéljünk a pénzről!
Németországban a fiunk inzulinpumpát és folyamatos vércukormérő szenzort kapott.
Egy szenzor körülbelül 100 euró, és tíznaponta cserélni kell. A pumpás rendszer egyes elemei több száz euróba kerülhetnek.
Ehhez jön az inzulin, a tartalék inzulinpen, a vércukormérő, a tesztcsíkok és még rengeteg más eszköz.
TIZENHATFÉLE RECEPTTEL JÖTTÜNK HAZA!
Ebből tizenötöt finanszírozott a biztosító. Egyetlen készítményért kellett körülbelül 60 eurót fizetnünk, ami a szenzorok és pumpák ragasztójának kíméletes eltávolítására szolgál.
Tudom, hogy Magyarországon is létezik TB-támogatás az inzulinpumpákra és a szenzorokra.
De engem az érdekel, hogyan működik mindez a VALÓSÁGBAN!
Egy frissen diagnosztizált, 11 éves gyermek milyen feltételekkel és mennyi idő alatt jut hozzá ezekhez az eszközökhöz? Mennyit finanszíroz a TB, mekkora az önrész, és milyen segítséget kap a család addig?
Mert nem mindegy, hogy valami papíron támogatott, vagy hogy egy család ténylegesen mikor jut hozzá!
És miből fizeti ki az esetleges költségeket egy átlagos magyar család, magyar fizetésből, magyar árak mellett?
Az étkezésről nem is beszélve!
Itt Németországban az első pillanattól azt mondták:
„A gyermekük továbbra is ehet mindent, amit korábban szeretett. Meg kell tanulni számolni a szénhidrátot, és megfelelően adagolni hozzá az inzulint.”
Kenyeret? Igen.
Csokoládét? Igen.
Nassolnivalót? Igen.
Nem tiltólistát kaptunk, hanem oktatást, eszközöket és segítséget.
A telefonos rendszerbe bevisszük a szénhidrát mennyiségét, a pumpa pedig a beállításoknak megfelelően segít az inzulin adagolásában.
A kórházi ellátás során pedig arra is figyeltek, hogy a gyermekem megfelelően étkezzen. Ha valami nem ízlett neki, megpróbáltak mást adni.
Apróságnak tűnik?
Amikor a gyermeked betegen fekszik a kórházban, rohadtul nem az!
Mindez a német egészségbiztosítás keretében történt, nekünk csak a biztosításunk szerinti meghatározott költségeket kellett fizetnünk.
És tudjátok, mi az, amitől még most is összeszorul a gyomrom?
Csabi nyáron egy hónapot Magyarországon töltött a nagymamájával.
Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha akkor, tőlünk távol kerül életveszélyes állapotba.
Két hete próbálom feldolgozni, milyen közel kerültünk ahhoz, hogy elveszítsük a gyermekünket.
VAJON MAGYARORSZÁGON IS UGYANEKKORA ESÉLYE LETT VOLNA?
Nem politikai vitát akarok. Nem állítom, hogy Magyarországon ne lehetne megfelelően kezelni egy diabéteszes gyermeket.
De a saját tapasztalataim miatt félek. És szeretném tudni, hogyan működik mindez a gyakorlatban.
Ezért most hozzátok fordulok, Magyarországon élő, 1-es típusú diabéteszes gyermekeket nevelő szülők!
Milyen ellátást, eszközöket, támogatást és oktatást kaptatok a diagnózis után?
Mennyit kellett fizetnetek, mennyit vártatok, és mennyire éreztétek biztonságban a gyermeketeket?
Engem nem a szép statisztikák érdekelnek.
Hanem a valóság!
Két hete minden egyes nap hálát adok azért, hogy a fiam él.
De továbbra is ott motoszkál bennem a kérdés:
Mi lett volna, ha mindez Magyarországon történik?
Nem vitát szeretnék, hanem valódi tapasztalatokat és őszinte válaszokat. 💔
Kapcsolódó bejegyzések
Amikor a kocka apa a családjának fejleszt
Tovább olvasom →
Az első hétvége otthon – avagy a diabétesz nem ismeri a hétvégét!
Tovább olvasom →
Beszélgessünk
Hozzászólások a bejegyzéshez
Oszd meg velünk a véleményedet. A vendégként beküldött hozzászólások publikálás előtt moderálásra kerülnek.
✎Hozzászólás írása⌄
Hozzászólások betöltése…