Nem megkeményedni, hanem okosabban bízni

Sok emberben csalódtam már életemben, de „férfiban” még soha úgy, mint most. Mindig a nőkre volt jellemző az a fajta árulás és hátba szúrás, amit ezúttal – kivételesen – egy „férfi” követett el. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt meg fogom élni… de sikerült. 😶‍🌫️ Idő kellett, de rájöttem, mi rejlik a sok sírás és sajnáltatás mögött: hamisság, sunyiság, alattomosság. Ide-oda keveri magát, majd előadja az áldozatot. 🎭 És vajon miért nincsenek barátai? Hmmm… miért is? 🤔 Nem ő volt az egyetlen, akiben tavaly csalódtunk. Volt más is. Nőben is – de azon már meg sem lepődtem. Sőt, a legszebb az egészben az, hogy sokan figyelmeztettek: „Vigyázz vele, mert alattomos és sunyi.” Azt még megértem, hogy nagy barátságok nem múlnak el egyik pillanatról a másikra. De amikor egyik percben még folytatni akarod, a következőben meg már újra nyalifali vagy… azt azért nem veszi be a gyomrom. 😌 És még ezzel sem lenne baj. A gond ott kezdődik, amikor uszítja az embereket egymás ellen, hátulról, alattomosan. Aztán amikor szembesítve van a saját fonákságaival, persze neki áll feljebb, és támad. Tipikus. Nála minden úgy van jól, ahogy ő elképzeli. Minden faun, minden király 👑 – de amint egy pillanatra nem az ő nyomorúságos lelkét pátyolgatod, már nem fain a dolog. Amikor elkezded rendbe tenni a saját életedet, megy a megsértődés. Vagy amikor kimondod, hogy nem veszel részt abban, hogy családos férfival próbálja összekeverni a dolgokat, és ennek hangot is adsz… akkor már minden vagy, csak jó nem. Furcsa dolgok ezek. Én sosem szerettem ezt. Sőt, voltam már hasonló helyzetben, és pontosan tudom, milyen érzés. Megfogadtam: ha ilyennel találom szembe magam, nem engedek neki teret. Legalábbis a saját környezetemben. 🚪 Szokásomhoz híven nem hittem senkinek, mert ugye… szeretek mindent magam megtanulni. 🙃 Most viszont úgy érzem, ideje változtatni, mert túl sokat csalódok. Nem az a megoldás, hogy elzárkózom a külvilágtól vagy azoktól, akikben még bízom. Hanem az, hogy végre hallgatok másokra – és a belső hangomra, ami mindig megszólal, amikor kellene. 🔔 Lehet, hogy így is csalódok vagy megsérülök… de talán nem akkorát, mint most. Az életben mindig tanulunk valamit. Ki előbb, ki később. Rám inkább az utóbbi jellemző, mert – valljuk be – csökönyös vagyok, mint egy szamár. 🫏 Nem, ez nem feltétlen jó. Van egy barátnőm. Ő sokszor figyelmeztet, és ha kell, rám is mordul a megfelelő időben. De pont ezért egészítjük ki egymást. 🤍 Mindig tudjuk, mi baja a másiknak – akkor is, ha hetekig nem beszélünk. Ő ugyanolyan csökönyös, mint én… csak szólok. Vagy ahogy ő mondaná: jóból mondom. 😄 „Talán ez is a tanulás része: nem megkeményedni, hanem okosabban bízni.” 🤍