Elég nagy ez a platform ahhoz, hogy békében elférjünk egymás mellett

Már régóta jelen vagyunk a TikTokon.

A férjemmel együtt többször is töröltük már a fiókunkat, aztán valahogy mégis mindig visszataláltunk. Talán azért, mert a platformnak van egy szórakoztató, közösségi oldala is. Ugyanakkor valamiért rendszeresen megtalálnak bennünket azok a helyzetek és társaságok, amelyekben valójában nem is szeretnénk részt venni. 😳

Szerencsére eddig mindig sikerült kilépnünk ezekből, és a legtöbb félreértést előbb-utóbb meg is tudtuk beszélni.

Nem állítom, hogy én mindig mindent jól csinálok. Nem vagyok angyal, én is hibázom.

Néhány hónappal ezelőtt is történt egy olyan eset, amelyben nekem is volt részem. Végül – még ha nem is közvetlenül – úgy éreztem, sikerült rendezni a történteket, és mindenki tovább tudott lépni.

Legalábbis én ezt hittem.

Csapatok, rivalizálás és egy félmondat

A TikTokon több különálló társaság és csapat működik, amelyek gyakran riválisként tekintenek egymásra.

Egy teljesen hétköznapi beszélgetés során egyszer elejtettem egy mondatot. Nem szántam támadásnak, és külön kértem is, hogy ne vigyék tovább, mert az adott témát már rég lezártuk. Úgy tudtam, minden érintett részéről feledésbe merült.

Ennek ellenére valaki mégis felvitte a platformra.

Ezzel újra életre kelt valami, amit mi már régen elengedtünk.

Volt egy úgynevezett „szabadulós játék” is. Valaki azt ajánlotta, hogy segítsünk neki kijutni, utána pedig mondjuk meg, mennyibe került, és ő visszautalja az összeget.

Ez azonban mindkét oldalon bizonytalanságot és ijedtséget váltott ki, végül pedig félreértés és feszültség lett belőle.

Megint mi vagyunk a porondon

Most mégis ott tartunk, hogy ismét mi kerültünk előtérbe.

Pedig sem én, sem a férjem nem beszéltünk senkiről egyetlen élő adásban sem.

Többször elmondtam egy közös ismerősnek is, hogy nem járok egyik live-ról a másikra pletykákat továbbadni. Az illető ezt később a férjemmel telefonon is megbeszélte.

Ennek ellenére most értetlenül állunk a helyzet előtt.

Nem értjük, miért lettünk megint témává.

Ha élő adást indítok, az nálam általában két dolgot jelent: nyugodt beszélgetést vagy játékstreamet.

Ha játszom, akkor barátokkal és ismerősökkel teszem. Nem azért megyek fel, hogy másokat elemezzek, bíráljak vagy újra elővegyek régi konfliktusokat.

Részemről lezárva

Amikor valaki rákérdez a hónapokkal ezelőtti feszültségre, mindig ugyanazt válaszolom:

Mindent megbeszéltünk, nincs miről tovább beszélni.

Ők mennek jobbra, én balra.

Nem emlegetem őket, nem támadom őket, és nem szeretném újra meg újra átélni ugyanazokat a köröket.

Én tartom magam ahhoz, amit mondtam.

Az utóbbi időben azonban egyre inkább azt érzem, hogy ez talán csak az én részemről működik így.

De legyen.

Az én lelkiismeretem tiszta.

Nem akarok minden újabb célzásra, félmondatra vagy vádra reagálni. Nem akarom újra bizonygatni, hogy mit mondtam és mit nem mondtam.

Aki ismer, tudja, milyen vagyok. Aki pedig előre eldöntötte, hogy mit akar gondolni rólam, azt úgysem fogom tudni meggyőzni.

A békét választom

Szerintem ez a platform elég nagy ahhoz, hogy mindannyian elférjünk rajta.

Nem kell szeretnünk egymást.

Nem kell ugyanabba a társaságba tartoznunk.

Még csak beszélnünk sem kell egymással.

Elég lenne tiszteletben tartani, hogy mindenki a saját útját járja.

Én nyugodtan szeretnék beszélgetni, játszani, nevetni és azokkal tölteni az időmet, akikkel jól érzem magam.

Nem akarok mások drámájának része lenni.

Nem akarok újra és újra ugyanazon történetek szereplőjévé válni csak azért, mert valakinek éppen szüksége van egy új témára.

Én továbbra is tartom a szavam.

És ha ez csak egyoldalú marad, akkor is tudom, hogy én megtettem, amit lehetett.

„Elég nagy ez a világ ahhoz, hogy ne kelljen egymást eltaposnunk. Néha a legnagyobb erő az, ha nem visszatámadunk, hanem egyszerűen továbbmegyünk.” 🤍