Volt egy másik nagyon jó barátom is – ő volt a Busa.
Hát… ő aztán egy igazi, óriási figura volt. 😄 Azok a szövegek, amiket levágott… azok a veszekedések, amiket mi lerendeztünk… Senki sem tudta úgy „szívni a vérem”, mint ő.
Mindig azt mondta nekem, ha ideges volt:
– Te hülye ka! 🙈
Én persze rögtön visszaszóltam:
– Mi van, te van fsz?! 😂
Ez volt a mi stílusunk.
Sokat buliztunk együtt, sokszor lakott nálunk is. Mindig egymás mellett álltunk. Vele is egyfajta apa–lánya kapcsolat alakult ki, nagyon erős barátsággal. 💙
Ha én voltam bajban, ő volt mellettem. Ha ő volt bajban, akkor én.
Időnként elsodort minket egymástól az élet, máskor pedig újra összehozott.
A kislányát, Anettet körülbelül 11–12 éves kora óta ismerem. 👧 Amikor évekkel később Budapesten találkoztunk, elsőre meg sem ismertem, annyit változott. Aztán órákon át beszélgettünk és nevettünk.
Amikor Busa nagyon beteg lett és kórházba került, teljesen ledöbbentem.
Amikor meghalt… összeomlottam. 💔
Napokig nem tudtam felfogni, hogy ez tényleg megtörtént.
De van egy történet, amin mindig nevetni fogok.
Pécs mellett éltem akkoriban, amikor egy közös barátunk szólt, hogy az „öreg” az intenzíven fekszik, és nagyon rosszul van.
Azonnal rohantam a kórházba.
Beöltöztem, ahogy kellett, mire közölték velem, hogy már átvitték egy másik kórházba, mert nincs életveszélyben.
Másnap természetesen meglátogattam. Vittem neki finomságokat, beszélgettünk egy nagyot, majd megbeszéltük, hogy hív, ha kiengedik.
Nem hívott.
Pár nappal később viszont ott voltunk a pécsi Sétatér Fesztiválon, már jó hangulatban, kicsit… na jó, nagyon… alkoholosan. 😅
Egyszer csak szembe jött velem az öreg.
Én pedig – keresztbe álló szemekkel – hangosan röhögve ennyit kérdeztem:
👉 „Te meg lesz?!” 🤣
A körülötte állók teljesen lefagytak.
Ő viszont csak nevetett, megölelt, és onnantól kezdve ezt a történetet haláláig emlegettük.
Mindig nevettünk rajta.
Hiányzol, Busa. 🖤
Köszönöm, hogy az életem része voltál.
Az emléked örökké velünk marad.
☕ Katica gondolata
Az élet néha próbára tesz bennünket. Nem mindig tudjuk megváltoztatni a történéseket, de azt eldönthetjük, hogy dühöngünk rajtuk, vagy egyszer majd jó történetként meséljük el őket.
💬 Neked is volt már ilyen napod?
Írd meg a saját történetedet a hozzászólások között.
Beszélgessünk
Szólj hozzá a bejegyzéshez
A hozzászólás publikálás előtt moderálásra kerül.
Hozzászólások betöltése…