Amikor jobb lett volna fel sem kelni…
Avagy: amikor a nap már reggel eldönti, hogy szívatni fog.
Vannak napok, amikor az ember már ébredéskor érzi, hogy jobb lett volna még egy kicsit az ágyban maradni.
Na… ez pont egy ilyen nap volt.
Reggel eleve feszült voltam. Aztán ránéztem a telefonomra, és láttam, hogy közel 300 üzenetem érkezett. Elkezdtem olvasni, meghallgatni a hangüzeneteket, és már az első néhány perc után éreztem, hogy ez hosszú nap lesz.
Egymás után jöttek a telefonhívások, a hangüzenetek, a problémák és a hisztik. Két órán keresztül szinte megállás nélkül.
Akkor már tudtam, hogy ma valószínűleg semmi sem fog úgy alakulni, ahogy szeretném.
Elindultam dolgozni. Uber jött értem, ráadásul egy Teslával.
Beszállni még sikerült normálisan…
Kiszállni már kevésbé.
Mondtam is a sofőrnek:
– Nekünk amúgy Volkswagenünk van!
Mindketten nevettünk rajta. Jólesett egy pillanatra, de sajnos a jókedvem nem tartott sokáig.
A munkahelyen jött a következő meglepetés.
A teherlift természetesen nem működött.
Gondoltam, semmi baj. Felsétálok az első emeletre, onnan pedig felmegyek a Z szintre.
Persze…
Ahogy kinyitottam az ajtót, azonnal megszólalt a riasztó.
A főnököm nevetve odajött, kikapcsolta…
Én pedig pár másodperccel később sikeresen újra beriasztottam az egészet.
Ekkor már csak egymásra néztünk, és inkább feladtuk.
Maradt a kis személylift.
Fel.
Le.
Megint fel.
Megint le.
Rohangálás, káosz, mindenhol hiányzott valami.
Amikor végre eljött a szünet, úgy döntöttem, hogy legalább elszívok egy cigarettát.
Ekkor vettem észre, hogy ugyan az IQOS készülék nálam van, de a dohányrudakat otthon hagytam.
Sebaj…
Vettem egy doboz cigarettát.
Amikor rá akartam gyújtani, rájöttem, hogy öngyújtóm sincs.
Újabb séta vissza a boltba.
Legalább ott kaptam egy öngyújtót ajándékba.
Munka után végre hazaértem.
Azt hittem, most már semmi sem ronthatja el a napomat.
Leültem játszani.
Hát…
Dehogynem.
A játékban is minden rosszul sikerült.
A helikoptereket rossz sorrendben vittük el.
A következő küldetésnél sikerült teljes sebességgel partra futnom a motorcsónakkal, ami természetesen fel is robbant.
Ott álltam, és már csak annyit tudtam tenni, hogy visszatoltam a vízbe, majd néztem, ahogy lassan elsüllyed.
Akkor már csak ennyit mondtam:
– Na jó… én ezt mára befejeztem.
Gondoltam, kimegyek a teraszra, elszívok még egy cigarettát, hátha attól jobb kedvem lesz.
Persze az időjárásnak is volt még egy utolsó meglepetése.
Olyan hideg volt odakint, hogy fél perc után inkább visszamenekültem a lakásba.
Néha már csak nevetni lehet
Visszagondolva az egész napra már inkább mosolygok rajta.
Az ilyen napok valahogy mindig emlékezetesek maradnak. Amikor éppen történnek, persze egyáltalán nem viccesek, de utólag már csak azt kérdezi az ember:
„Ez tényleg velem történt meg?”
Remélem, a holnapi nap egy fokkal nyugodtabb lesz.
Bár… ha mégsem, legalább lesz miről írni a következő bejegyzést. 😊
☕ Katica gondolata
Az élet néha próbára tesz bennünket. Nem mindig tudjuk megváltoztatni a történéseket, de azt eldönthetjük, hogy dühöngünk rajtuk, vagy egyszer majd jó történetként meséljük el őket.
💬 Neked is volt már ilyen napod?
Írd meg a saját történetedet a hozzászólások között.
Beszélgessünk
Szólj hozzá a bejegyzéshez
A hozzászólás publikálás előtt moderálásra kerül.
Hozzászólások betöltése…