Mi még egy másik világban nőttünk fel ❤️

Én még ahhoz a generációhoz tartozom, akiknek nem volt természetes, hogy minden háztartásban internet vagy több száz tévécsatorna legyen.

Mi még iskola után hazafelé menet beszéltük meg, hogy délután hol találkozunk. Nem kellett telefon, Messenger vagy GPS. Egyszerűen tudtuk, hogy a másik ott lesz.

Reggel eltűntünk otthonról.

Este pedig hazamentünk.

Közben senki sem tudta pontosan, hol vagyunk.

És valahogy mégis minden rendben volt.

Az utcán, a játszótéren vagy a kertben nőttünk fel. A focipálya volt a stadionunk, a faág a kardunk, a bokrok pedig az erődünk. Ha este tiszta ruhában értünk haza, a szüleink valószínűleg azt kérdezték volna, hogy egész nap betegek voltunk-e. 🤣

Nekünk még VHS-lejátszónk volt.

Ha valakinek Nintendo konzolja volt, az igazi menő gyereknek számított. Nekünk is volt, és órákon át játszottunk rajta. A sárga, kék és fekete kazetták kézről kézre jártak, ahogy később a CD-k és DVD-k is.

Ugyanez történt a VHS-kazettákkal is.

Valaki mindig felvette azt a filmet, amit mi már nem nézhettünk meg este. Aztán összegyűltünk valamelyik unokatestvérnél, megvártuk, amíg a felnőttek lefeküdnek, és halkan elindítottuk az Alien vagy a Rémálom az Elm utcában valamelyik részét.

Persze közben halálra rémültünk.

De másnap már mindenki hősként mesélte, hogy egyáltalán nem félt. 🤣

Amikor összegyűlt a család, a felnőttek bent beszélgettek.

Mi pedig eltűntünk az udvaron.

A lányok sárból főztek.

A fiúk kardozva vagy puskát utánozva rohangáltak.

Ha előző nap lovagos filmet láttunk, akkor egész délután várakat védtünk.

Mi, lányok sem maradtunk ki a játékból.

Hercegnők voltunk.

Paplanhuzatból lett a palást, a nagynéni magas sarkú cipője pedig igazi királyi viseletnek számított.

A görögdinnyét sem villával ettük.

Levágtak egy hatalmas szeletet, mi pedig kiültünk a kertbe, és úgy ettük, hogy a leve végigfolyt a kezünkön.

Senkit sem zavart.

Sőt…

Talán így volt az igazi.

Persze balesetekből sem volt hiány.

Ha egy nyár úgy telt el, hogy nem estem el legalább háromszor, már hiányérzetem volt. 🤣

Egyszer a szőnyegporolón hintáztam.

Megcsúszott a kezem.

Hanyatt estem.

Arra emlékszem, hogy hatalmasat koppantam.

Aztán minden elsötétült.

Amikor magamhoz tértem, a testvéreim rémülten ültek mellettem.

Apukám nem mondott semmit.

Nem is kellett.

A tekintetéből mindent értettem.

Később jött a biciklis baleset.

Az volt talán életem legnagyobb esése.

Úgy végigcsúsztam az aszfalton, mintha csiszolópapírra feküdtem volna.

Horzsolások mindenhol.

Bedagadt kéz.

Első tetanuszoltás.

És természetesen néhány újabb emlék.

Volt, hogy egy kampó akadt bele a tenyerembe.

Máskor a lépcső döntött úgy, hogy nem szeret engem.

Egyszer akkora puklit és monoklit szereztem, hogy apukám majdnem hátraugrott, amikor meglátott.

Ha ma néha egy kicsit zakkantnak tűnök…

Lehet, hogy ennek is köze van ehhez. 🤣

Viccet félretéve…

A mi generációnk egészen más gyerekkort kapott.

Nem online játszottunk.

Hanem együtt.

Nem cseteltünk.

Hanem kiabáltunk a kerítés előtt.

Nem profilképeket gyűjtöttünk.

Hanem élményeket.

Estünk.

Nevettünk.

Összevesztünk.

Kibékültünk.

Másnap pedig minden kezdődött elölről.

Persze az előttünk lévő generáció még nálunk is keményebb volt.

De egy valamiben biztos vagyok.

Mi egy olyan gyerekkort kaptunk, amelyet semmilyen technológia nem tud visszaadni.

Tele szabadsággal.

Fantáziával.

Barátságokkal.

Horzsolásokkal.

És olyan emlékekkel, amelyekre még évtizedek múlva is mosolyogva gondolunk vissza.

És ti? 😊

Ti melyik generációhoz tartoztok?

Milyen játékokat játszottatok gyerekként?

Mi volt a legnagyobb csínyetek vagy a legemlékezetesebb balesetetek?

Nagyon kíváncsi vagyok a történeteitekre! ❤️